Véget ért a nyári szünet.

Alig maradt valaki, aki még mindig bele akart olvadni a tömegbe. Mindenki kereste és vállalta önmagát. Ismét elváltak egymástól a különböző stílusok, az emberek zenélni, sportolni kezdtek, előszedték régi hobbijaikat és újakat vettek fel, eljártak otthonról. Elion megint élni kezdett.

Összepakoltam a cuccot, ami kellet az első tanítási napra.

Vajon hogy fogadnak majd?

Féltem a találkozástól az osztállyal, nem is beszélve a többi diákról és a tanárokról. Nem akartam, hogy hősként fogadjanak, normális lány akartam maradni a szemükben, de tudtam, hogy ez szinte lehetetlen.

Megpillantottam magam a tükörben, amit karácsonyra kaptam.

Hello, Nikol. Vagy Nichen. Bárki is vagy.

Enyhén skizofrén állapotba kerültem.

Ki vagyok én tulajdonképpen? Lehetséges, hogy két ilyen különböző lény egy testben lakjon? Vagy rövid időn belül megbolondulok?

Csöngettek.

Biztos a nevelőszüleimhez jöttek. Sorozatosan bukkantak fel a régi barátaik.

Tévedtem.

- Nikol! – hallotta, Timi hangját. – Téged keresnek.

Na, már engem is hiányolnak?

A nappaliba mentem.

Középen, a dohányzóasztal mellett a hat nagykutya állt, a helyiség többi részét újságírók, fotósok, tévések lepték el.

Na ez hiányzott még. Lelki szemeimmel láttam, ahogy elődereng egy új, még homályos skizóm: az elioni médiaszereplő.

- Mi van? – kérdeztem tömören. Közelebb mentem a nagyfőnökökhöz.

- Elionnak szüksége van rád – mondta az európai, és elővett a zakója zsebéből egy kék bársonnyal borított dobozkát. – Hozd vissza a varázslatot az életünkbe.

Elvettem tőle a dobozt, és kinyitottam. Egy kerek, tűzzománc medál(darab) feküdt benne, elion elnagyolt térképével.

Személyiséget váltottam: épp ideje volt lázadóból méltóságteljes hercegnővé változnom.

- Köszönöm – mondtam komolyan. – Igyekezni fogok bebizonyítani, hogy megérdemlem az elioni nép bizalmát.

- Fenség, válaszolna néhány kérdésre?

Újságírók…

A falka egyik fele a nagyokat, a másik fele engem támadott le.

- Miért érzi kötelességének, hogy segítsen másokon?

- Mert kötelességem. Hercegnő vagyok, meg kell tennem, amit csak tudok.

- Meddig marad Elionban?

- Legfeljebb egy vagy két napig. Most azt érzem elsődleges feladatomnak, hogy helyreállítsam Forhant. Meggyőződésem, hogy Elion most nélkülem is boldogul. A Becsület rendje majd segít rendet rakni.

- Eliont vagy Forhant érzi igazi hazájának?

- Magam sem tudom.

Forhant. Minden sötét emlékkel együtt.

A sok unalmas és idióta kérdést még több követte. Csak másfél óra múlva sikerült megszabadulnom a firkászoktól, tévészektől.

Letusoltam, és hullafáradtan lefeküdtem aludni.

Még sokáig feküdtem ébren. Nem tudtam elhinni, hogy megkaptam a Közepet.

Eslen most már nem tehet semmit! Én leszek a királynő!

Úristen… Királynő…

Nem. Nem fogok pánikolni. Ha ez a sorsom – úgy legyen!

***

- Csak búcsúzni jöttem – mondtam halkan, lecsitítva az osztályt. – Köszönöm, hogy mellettem álltatok. Nélkületek nem mentem volna semmire. Vigyázzatok Elionra, ne hagyjátok, hogy elvesszen az, amiért harcoltunk.

Éreztem, hogy hiányozni fognak.

***

Beléptem a városszéli viskóba. Csodálkoztam, hogy még nem rombolták le.

Hosszas keresgélés után megtaláltam egy könyvben a varázslatot, amivel megnyithattam a kaput a két világ között.

És hazatértem.