Versek : Ábécé egy sötét korból |
Ábécé egy sötét korból
Ydobon 2006.05.01. 13:56
Almafákon összel elrothad az alma, Álmainkat jeges rettegés uralja, Boszorkányok átka száll ránk, Cickányok rágják megmaradt ruhánk, Csellengő gyerekek mennek az úton, Döglegyek donganak a romlott húson Dzzz... már ők is ölik egymást... Dzsipek zajára máris mind elszáll, Elszállnak, mint boldog álmaink, Életünk, reményeink, jóbarátaink, Fellebben a lepel a halál arca elől, Gépek vágnak egy fát... azonnal kidől... Gyermekek éheznek, félnek magányosan, Halálszag terjeng, hol csak ember van, Itt is, ott is halottak és vér, Írok még, de nem tudom, miért, Jövőm nincsen, nincs itt már semmi, Kukákban túrkál amott egy férfi... Lelketlen robotok zizegnek halkan, Lyukakba sápadt halottakat dobnak, Miért haltak meg, senki sem kérdezi, Nincsen már, aki tudna szeretni, Nyári hőségben nincs enyhet adó árny, Oson a végzet, s lassan ránktalál... Óvakodnunk kell már élőtől és holttól, Öregek szenvednek láthatatlan kórtól, Őrizzük a várost, hol csak halál van, Porban gázolunk vagy ragacsos sárban, "Quo vadis?" - kérdjük egymást halkan - "Rád nem vár semmi a világban!" Sisteregve kigyullad egy gabonaraktár, Szürke füstje a szürke égre száll, Talán az ég is füstből van már... Tyúkként kárálva szégyenünk az égre kiált, Udvarban, utcán mérges gázok lebegnek, Új, jobb világban reménykedni sem merek... Üveges szemekkel meredünk előre, Űr van a lelkünkben, sötét, hideg... Vár a túlvilág, még nagyobb sötétség... "Walter, hol vagy?" - hiú anyai remény... "X152, X152" - robotok csipognak szüntelen... "Y322"... Egy ember nem ér semmit sem... Zümmögésük elálmosít, lecsukódik szemem... Zsigereimben szétárad a félelem...
|